A „barnasüti”

2013.09.21 07:00

A „barnasüti”

 

A makacs tények:

Nem vagyok édesszájú. Én nem. De a családom! No, az igen! Ez tény. Úgyhogy sütiket dögivel csinálok. Még az a szerencse, hogy szeretek sütni. Legyen az akár egy egyszerű gyümölcs-, vagy egy kicsit bonyolultabb Dobostorta, vagy anyósomtól ellesett túrós piskótás, vagy aprósütemény, vagy kicsit átdolgozott régi receptek, amikről egy picit lefújtam a port, vagy akár saját receptek alapján elkészített finomságok (ezeket is, ahogy ígérni szoktam, másik receptben majd megírom). Ugyanúgy szeretek készíteni zserbót (egy kicsit felturbózva – másik receptben majd megírom, sőt, kép is van ám hozzá! –), mint hattyút, palacsintát, mézes sütiket és hájas (vagy vajas-leveles, ami szintén otthoni, saját készítésű) tésztás csodákat, édeset, sósat. Csinálok kevert, vagy gyúrt tésztákat, sütőben, vagy serpenyőben, mindenhogyan. De legjobban a kelt tésztát szeretem. Azt még enni is. Viszont most egy teljesen másféle süti receptjét írom le.

 

Előzmény:

Gyerekorom megkeserítője volt, hogy nagyon sok meggy termett otthon a fákon, fák is voltak bőven, és én egyre jobban utáltam szedni róluk a gyümölcsöt. Meg az abból készített szörpöt is. Mikor elkerültem otthonról, nagyon sokáig nem ettem meg a meggyet, és nem ittam meg a meggyszörpöt. Igaz, az utóbbit még most sem, harminc évvel a költözésem után sem. De a szörp „melléktermék”-ét, az üvegbe töltött, és télre eltett meggy húsát, azt szerettem. Csak úgy, magában is. Ez a melléktermék az egyik alkotóeleme a barnasütinek, habár van, amikor kihagyom. Ezt a receptet a nővérem gyúrta össze több receptből, és kísértetezte ki, hogy ilyen, gyorsan és egyszerűen elkészíthető legyen.

 

Felderítés:

Körültekintettem gyorsban, hogy minden más van-e a sütéshez, mivel megaludt már a kapott tej. Volt. A meggyet kivéve. De az nem is baj, mert az a családtag, aki meggyel szereti, az elköltözött, így csinálhatom üresen. Hallottam mástól, hogy egyéb gyümölccsel is szokták sütni, szerintem meg csak vagy meggyel, vagy ha nincs, akkor üresen jó. Más gyümölcsöt elképzelni sem tudok benne.

 

Begyűjtés:

Előkészítettem a poharat, ami kb 2,5 dl-es, a 3-3pohár lisztet, cukrot, 2 púpos evőkanál kakaóport a szekrényből, 1 kiskanál szódabikarbónát a sütis fiókból, ½ pohár olajat és a sütőpapírt a polcról, a tepsit a sütőből. Az aludttej (3 pohárnyi kell belőle) már eleve a konyhapulton volt, mivel pár napja szépen csendben ott szunyókált. Minden megvan, amire szükség van, biztos nem kell mennem még egy kört.

 

A munka dandárja:

Elsőnek a sütőt gyújtom be, amíg keverem a tésztát, azalatt az idő alatt épp bemelegszik. Méretre vágom a sütőpapírt (jobban szeretem, mint a zsírozás-lisztezést), és hozzálátok a az elkészítéshez. A kakaóport csomómentesen elkeverem a cukorral, hozzáteszem a lisztet, amiben a szétnyomkodtam a szódabikarbónát, ezután öntöm bele az aludttejet, ezzel simára keverem. Végül az olaj következik, ezt jól beledolgozom. Ha teszek bele meggyet, akkor az most következne. Beleöntöm az egészet a tepsibe. Ez az adag egy nagy gáztepsibe fér csak bele, nem érdemes kisebbel próbálkozni. Közepes lángon tűpróbáig sütöm. Amikor kihűlt, rombusz alakúra vágom, és csillagformában teszem tálra. Csak a közepét szórom meg porcukorral, így sokkal mutatósabb.

 

Végeredmény:

Na, ez az a sütemény, aminek a széle előbb fogy el, mint a közepe. Azért sikerült most egy nagy csillagot összerakni, mert amíg a szélével voltak elfoglalva, már kattant is a fényképezőgép. Egy szó, mint száz, másnapra nem sok szokott maradni belőle. Van amikor estére sem.

 

Visszatekintés:

Azért még egy trükköt bevetettem a fotózás érdekében: máshol fotóztam… Viccet félre téve, a pudingpróbára ennél a sütinél nincs szükség. Megfogja a tekintetet, nem tud szabadulni senki, muszáj megkóstolni. Eteti magát. És a szemnek sem egy utolsó látvány… :D

 

Javaslat:

Érdemes kísérletezni, ha valaki mégis más gyümölcsöt tenne meggy helyett, lelke rajta. Mindent ki kell próbálni, ízlés, és gusztus kérdése. Azért mert én más gyümölccsel nem szeretem, ebben nem kell rám hallgatni. Attól még másnak lehet, hogy ízleni fog! Mindenesetre szívesen veszem a visszajelzéseket!